A Legszebb konyhakertek országos programban 10. éve vesznek részt városunk lelkes kertkedvelő lakosai Egyesületünk koordinálásával. A program elérte célját, egyre többen térnek vissza a hagyományos konyhakertek kialakítására akár a díszkertek „rovására”, bár csak igen kis létszámban jelentkeznek ehhez képes. Még nem sikerült elérni, hogy az egyre növekvő társasházak balkonjaira, erkélyeire is „beköltözzenek” ezek a növények. A választható kategóriák közül ismét a MINI volt a legtöbb, ez az 50 négyzetméter alatti terület, könnyen kezelhető munka mellett is, ekkora területen is lehet sokféle zöldséget, gyümölcsöt termelni. Már ritka a normál kategória, ebben viszont meglepő méretű kerteket láthattunk, díjazhattunk. Természetesen nem maradtak el a Közösségi, Zártkert és a Balkonon indulók sem. Kedvező változás, hogy idén a Fóti Közösségi kertből is jelentkeztek, il. visszatértek a programba óvodás és iskolás csoportok is az Önkormányzat támogatásával. Kategóriánként 3-3 helyezettet díjaztunk, és 4 különdíjat is kiosztottunk.
A díjátadó ünnepségre méltó helyen, hagyományosan a Németh Kálmán Emlékház történelmileg védett kertjében került sor.
Díjazottak:
KÖZÖSSÉGI KATEGÓRIA
- Apponyi Franciska Óvoda
- Fóti Boglárka Óvoda
- Garay János Általános Iskola
NORMÁL KATEGÓRIA
- Dugasz Istvánné
- Barócsi Istvánné
- Vámosiné Érckövi Mária és Gál Antal
MINI KATEGÓRIA
- Ombodi János
- Puskás Szilvia
- Drácz Orsolya
KÜLÖNDÍJASOK
- Varga-Berecz Krisztina
- Kalla Timea
- Tölgyesiné Irmes Mariann
- Kopp Zoltán Zsolt